Starkné Nagy Jusztina

1984-ben születtem Veszprémben. Gyerekkoromban kezdődött a rajz, festészet és versek iránti szeretetem. 

Balatonkenesén nőttem fel, ahol 1997-ben tagja lettem a Pilinszky János irodalmi színpadnak így a versmondások mellett, rajzversenyekre jártam, valamint a költő verseihez illusztrációkat készítettem. 

2001-ben két egyéni kiállításom volt Balatonkenesén, illetve annak testvérvárosában Németországban, Tutzingban. 

2011 májusában a tihanyi Bencés Apátság galériájában, az Asklepios Med által szervezett egészségügyi dolgozók kiállításán szerepeltek képeim. Ebben az évben szereztem alkalmazott grafikus szakképesítést.

További önálló kiállítások:

2021 november 19-én Balatonkenesén: “Színek, tájak, érzések” címmel.

2022 júniusában “Sub Rosa” címen Márkón a Szent Márk Házban.

2023 novemberében a Veszprémi Cholnoky Jenő Általános Iskola, Cholnoky Galériájában „Színvilág” címmel. 

Csoportos kiállítások: 

2014 és 2018 májusában a katonák a művészetekben kiállításokon vettek részt festményeim, a Veszprémi Petőfi Színházban.

2021 novemberében  a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti tagozatának kiállításain: a veszprémi Agórában és Budapesten, a Stefánia Palotában volt látható egy-egy akril festményem.

2022-ben  pedig „Zsongás” címen szintén a Veszprémi Agórában.


Végzettségem: alkalmazott grafikus, művészetterápiás foglalkoztató, okleveles szociális munkás és szociálgerontológus.


Magát a festészetet sohasem tanultam. Autodidakta módon, képzettség nélkül egyszerűen csak szenvedélyesen szeretem. A festészet számomra egy önkifejezés és önmegvalósítás is egyben. Egy hosszabb kihagyás után, amikor egy autoimmun betegség miatt nehezebb életszakaszba kerültem újra ecsetet ragadtam és elkezdtem alkotni. Terápiás hatással volt rám, hiszen a festészet egy menedék volt: egy belső csend, ahol szabadon kifejezhettem az érzéseimet akkor is, amikor szavakkal nem ment. Ebben a 7 éves időszakban képeimben inkább az élénkebb, vibráló, merész és erőteljes színeket használtam és éles kontúrokat húztam - talán a belső küzdelmek kifejezéseként.


Egy elég szenzitív és erős empátiás készséggel rendelkező személynek tartom magam így ha valami vagy valaki lelkileg megérint, azt nagyon mélyen érzem át. A festészetembe is szeretem hangsúlyozni ezeket a mélyről jövő érzéseket és örömmel tölt el, hogy amit legbelül érzek az végül visszatükröződik a vásznon, akár egy női tekintet vagy éppen egy lenyugvó balatoni naplemente képében.


Az állapotomban bekövetkezett pozitív változás végül nemcsak a mindennapjaimat, hanem a festészetemet is megváltoztatta, így a mai alkotásaimra jellemzőbb a letisztultabb, visszafogottabb, nyugodt föld színek megjelenése, ami a stabilitás, egyensúly szimbóluma.


Több képem is akril festékkel és struktúra paszta kombinációjával készülnek, mert nagyon szeretem a rétegelt textúráját. Ez a különleges, enyhén domború felület úgy érzem életre kelti a témákat, amiket jobban ki szeretnék ragadni/emelni: legyen szó akár egy kavicsos Balaton partról, egy levél erezetéről vagy egy átalakult pillangóról.

A saját belső és külső átalakulás/metamorfózis miatt is nagyon gyakoriak a pillangó témák, hiszen sok idő kellett míg a bábból a fényre/a szabadba végre elő tudjon bújni teljes pompájában.


Szerencsés érzésnek tartom, hogy a Balaton mellett nőhettem fel és szinte egy karnyújtásnyira dolgozom a balatonfüredi Tagore sétánytól. Több festményeimen is szeretem megmutatni e csodás balatoni világ egy-egy pillanatnyi szépségét, így témáim között a Balaton is természetesen központi helyet foglal. 


Köszönöm, hogy benéztél és betekintesz világomba!

A kategóriában 16 termék található.